Ma (január 25-én) délelőtt 11 órakor gyerekzsivajtól volt hangos a művelődési ház nagyterme, ahol Vrabecz Botond és Holecskó Orsolya kalauzolta el a gyerekeket Tükör-szigetre, az egérmatrózok kalandjainak színterére.
A színészpáros nemcsak Rumini és Sajtos Rozi bőrébe bújt a színpadon, Vrabecz Botond a gonosz Vanita úrnővé és Rondó békává is átlényegült. A történet lírai, izgalmas, vicces fordulataihoz mérten lágyabb, vagányabb és vidám dallamok követték egymást a Firkin együttes musicaléből ismert dalokban.
A minimális díszlettel dolgozó produkció nem hagyott hiányérzetet maga után, a gyerekek partnerek voltak a feltett kérdések megválaszolásában, és még énekléssel is beszálltak a produkcióba, hogy együttes erővel sikerüljön elűzni Vanitát a szigetről.
De az is kiderült, hogy a lelkes közönség jól ismeri és szereti Berg Judit könyvsorozatát és Rumini törénetét. Ezt bizonyítja a koncerthez kapcsolódó rajzpályázatra érkezett, majd’ kétszáz, szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb rajz és festmény. Jármy Éva, a rendezvény szervezője az eredményhirdetésen elmondta, hogy a zsűrinek igazán nehéz feladata volt, hogy az alsós és felsős kategóriában kiválassza a három-három dobogós alkotást, így különdíjakat is osztottak.
A nyerteseknek Péter János, a Firkin együttes fuvolása, a musical solymári zeneszerzője adta át a díjakat. Az alsó tagozatosok közül Kardos Élon Levente, Fülöp Gréta és Bodor Amanda, a felső tagozatosok közül Forrai Cecília, Petrik Levente és Krupánszky Alena alkotásai kerültek a legjobbak közé, különdíjban pedig Kiss Panna, Schilt Farkas, Antoni Júlia, Csatlós Nikol, Juhász Szonja és Király Ádám részesült.
Fotó: J. Hahn Zsuzsanna – Solymári Hírmondó
