Lakossági fórum a kerekhegyi kereszttel kapcsolatban

2025. január 7-én a községháza nagytermében került sor a kerekhegyi kereszttel kapcsolatos egyeztetésre. Az eseményt az önkormányzat kezdeményezte, segítendő a párbeszédet a kereszt állítását indítványozó és annak megvalósítását vállaló lakók és az erről csak 2024 őszén értesült lakosok között.

A fórum elején Zakariás Tamás építész-tervező ismertette a jelenlegi helyzet előzményeit, a 2023-ban önkormányzati határozattal jóváhagyott tervezési folyamat lépéseit. Kitért a keresztállítás solymári hagyományára, a tér rendezésének szempontjaira, és beszélt magáról a tervezett keresztről, annak méretéről, formájáról, alkotójáról is. Ezt követően az érdeklődők kérdései mentén folytatódott a beszélgetés. Tisztázódott, hogy milyen jogi feltételei vannak a köztéren való szobrok (ez esetben egy kereszt) állításának, és milyen módon kell ennek jogi feltételeit megteremteni.

A fórumon, amely több órán át tartott, az érdeklődők feltehették kérdéseiket, és megfogalmazhatták kétségeiket is a tervezett térrendezéssel és keresztállítással kapcsolatban. Sokan támogatásukat fejezték ki, amiért megszépül a buszforduló, és rendezettebbé válik a környezet. Mások úgy gondolták, hogy a keresztállítás – de leginkább az a tény, hogy a folyamat elején nem lett a teljes kerekhegyi lakosság megkérdezve – megosztja majd a kerekhegyi közösséget. A keresztállítás ilyen módon való megvalósítását ellenzők csoportja ismertette, hogy petíciójukat százhárom aláíró támogatta. A keresztállítást kezdeményezők pedig jelezték, hogy ők százharminchárom aláírást gyűjtöttek össze.

A tervezett megvalósítást támogatók köréből a 2023-as önkormányzati határozattal kapcsolatos jogi kérdéseket Beregszászi Márk jegyző válaszolta meg. Elhangzott több, nem a keresztállítás szakmai kérdéseire, hanem inkább az ezzel kapcsolatos politikai-társadalmi részvétel témáira reflektáló hozzászólás, ezekre dr. Zlinszky Péter polgármester és Dibala-Mátray Mariann kerekhegyi képviselő reagáltak. A fórum végén többen megfogalmazták, hogy a közösség építésére csak aktív részvétellel van mód, és hangot adtak abbéli vágyuknak, hogy inkább támogatni kellene a kezdeményezéseket és saját ötletekkel előállni, mint egy önkormányzati határozattal már jóváhagyott lakossági kezdeményezést boncolgatni.

A kezdeményezők elmondták, hogy a nagyszámú támogató aláírásra is tekintettel a terület rendezését kora tavasszal tervezik megkezdeni, a keresztet pedig Húsvétkor szeretnék ünnepélyesen átadni a közösség részére. A munkálatokhoz (például növények ültetéséhez) minden támogató kezet szeretettel várnak, és bíznak abban, hogy a tér rendezése, parkosítása jó lehetőség lesz a közösség építésére, és valóban gazdagodik ezáltal a településrész.