Húsvét után avatják a keresztet a Kerekhegyen

Március második felében indul a területrendezés, majd a parkosítás és a kereszt felállítása a kerekhegyi buszfordulónál. A kereszt és a közösségi tér megáldására és átadására húsvét után, április 27-én, vasárnap 15 órakor kerül sor.

A munkálatokról hamarosan egy információs tábla kerül ki a buszfordulóhoz – tudtuk meg Erőss Rékától, a projekt egyik szervezőjétől, aki hangsúlyozta, hogy a folyamat során minden szabályszerűen történik majd: a közlekedésben nem okoznak zavart, és a csendrendelet szabályainak betartására is figyelni fognak. „Nagyjából húsz éve várunk arra, hogy ezt a kis területetet megszépíthessük – tette hozzá Erőss Réka –, a kerekhegyi buszforduló megérdemli, hogy szép, rendezett, igényes környezete legyen.” Hozzátette: a kereszt a hívő emberek számára a hálaadás fontosságára hívja fel a figyelmet, a többieknek pedig reményeik szerint esztétikai szempontból lesz kellemes a látvány.

A projekt – a területrendezés, a parkosítás és a kereszt felállítása egyaránt – adományokból valósul meg.

A témában írt korábbi cikkünk itt olvasható: Lakossági fórum a kerekhegyi kereszttel kapcsolatban