Hírek kategória bejegyzései

Mennyi 11-nek a fele?

A Kormányhivatal és Solymár önkormányzata nem ért egyet a címben szereplő kérdésben, ami pontosan úgy hangzik, hogy mennyi a 11 felénél több szavazat. A 11 tagú képviselő-testületben ugyanis a minősített többséghez az összes képviselők számának felénél több szavazat szükséges. A Kormányhivatal észrevétele szerint ez Solymár esetében nem 6, hanem 7.

Tovább a folytatáshoz

Szerződést írt alá a PEMÜ igazgatója és a solymári önkormányzat

A PEMÜ és az önkormányzat 2016-ban indított el egy belterületbe vonási és telekalakítási folyamatot, hogy rendezzék a sportcsarnok körüli területek tulajdonviszonyát. Ennek a folyamatnak a célegyenese kezdődik a február 11-én aláírt megállapodással, amely a földhivatali bejegyzéssel érkezik majd a finisbe.

Tovább a folytatáshoz

Nyomdában a Hírmondó februári száma

Kedves Olvasók!

Ha kinyitják a februári Hírmondót, bizonyára feltűnik, hogy már nemcsak a borítója színes, hanem a belső oldalak is. És talán a papírminőség változását is észlelik: a papír mattabb, és a borítólap is vékonyabb, mint eddig. A nyomtatási költségeken való spórolás azért történt, hogy cserébe bővebb tartalommal, hosszú évek után ismét 28 oldalon jelenhessen meg a Hírmondó.

Úgy láttuk, nemcsak szerkesztőségünk igénye, hogy plusz rovatokkal bővülhessen az újság, hanem olvasóinktól is kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy több, sokakat érdeklő, „izgalmas” témáról szeretnének olvasni. Valóban, sokszor a kötelező tartalmakkal megtelt a rendelkezésre álló hely, és hiába van számtalan ötlete az újságírónak, a tizenkétezres település közlendői hamar megtöltik a 24 oldalt…

A másik, olvasó és újságíró számára egyaránt örömteli változás, hogy gyorsul a terjesztés. Mivel ez eddig csak hétvégéken folyt, sok házhoz csak egy-két hetes késéssel jutott el a lap, ami ekkorra már meglehetősen kevés aktualitással bírt. Lapunk kiadójával, a Településüzemeltetési Kft.-vel együttműködve sikerült módosítanunk a megállapodáson, aminek köszönhetően a nyomtatás után 5 napon belül el kell jutnia az újságnak minden solymári háztartásba. (Reméljük, a hétvégéig ennek is bizonyítékát találják a postaládájukban, hiszen kedden érkeznek a lapok a nyomdából, és kezdődik a terjesztés.)

Ebben a lapszámban már 3 oldalnyi február végi és márciusi programot ajánlunk, amiből szemezgethetnek. A gyerekeknek szóló rendezvényeket különválogattuk a hátsó borítóra, ahol egy szívünknek igen kedves felhívást is találnak: hamarosan útjára indulhat ugyanis a Hírmondó gyerek- és ifjúsági rovata, méghozzá lelkes fiatalok közreműködésével. Március 14-éig még lehet jelentkezni az ifjúsági szerkesztőségbe! A plusz négy oldalból kettőt minden hónapban erre a célra szánunk, de most már jut majd hely a sportnak, a környezetvédelemnek, és további tervek is vannak a tarsolyunkban. Ha kíváncsiak, lapozzák át következő hónapban is a Hírmondót.

Észrevételeiket örömmel vesszük szerkesztőségünk elérhetőségein. És biztatjuk önöket: akinek a közösséget érintő híre, közlendője van, juttassa el hozzánk. Legyen a Solymári Hírmondó mindannyiunké!

Sólyom Ági
felelős szerkesztő

Műfüves focipályát tervez a Solymári SC

A Solymári SC műfüves futballpályát szeretne kialakítani a PEMÜ sportcsarnok közelében. A pályát pályázati és szövetségi forrásból szeretnék létrehozni és üzemeltetni, az önkormányzat pedig a területet és a telekkönyvi kialakítást biztosítja az elképzeléshez. Erről januári ülésén döntött a képviselő-testület.

Tovább a folytatáshoz

Így számoljuk az építményadót – képes útmutató a solymári építményadóhoz

Aki a rendelet szövegével vagy a bevallási útmutatóval nem boldogult, annak ajánljuk figyelmébe ezt a képes tájékoztatót az adókedvezmények rendszeréről. Az ábrát végigkövetve ellenőrizhetik, hogy melyik díjkategóriába tartoznak, a lap alján az egyéb kedvezmények feltételeit is megtalálhatják.

A második oldalon a hasznos alapterület számításának szabályait tüntettük fel, és néhány példán mutatjuk be az adó számolásának menetét.

A Hivatal adóosztálya kéri, hogy aki teheti, a bevallást elektronikus úton nyújtsa be, erre még február 28-áig szankció nélkül van lehetőség. Az adó befizetési határideje az adómegállapító határozat véglegessé válásától számított 15 nap. (Az első részletet kell eddig befizetni, az összeg második fele szeptember 15-éig fizetendő.)

Az elektronikus bevallást az E-önkormányzat portálon keresztül kell benyújtani: ohp-20.asp.lgov.hu

Aki méltányossági kérelmet szeretne benyújtani, vagy havi részletfizetést kér, az ehhez szükséges nyomtatványt kérje a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán, vagy letöltheti az önkormányzat honlapjáról: SOLYMÁR / Polgármesteri Hivatal / Adócsoport nyomtatványai / Kérelmek menüpont.

Hamarosan elérhető lesz egy videós tájékoztató anyag is, ami az elektronikus bevallás elkészítéséhez nyújt segítséget.

Öt hektáron égett a fű Solymár és Vörösvár határában

Február 12-én délután 2 óra körül kaptak bejelentést a solymári tűzoltók, hogy a Sirály utcában, a pilisvörösvári szennyvíztisztító telep és a Szél-hegyi vasútállomás között nagy területen ég a száraz növényzet. A tüzet észlelő lakosok megkezdték az oltást, és értesítették a tűzoltóságot, akik az erős széllel dacolva megfékezték a tüzet, mielőtt elérte volna a lakóházakat.

Tovább a folytatáshoz

Ingyenes vetítésen nézhetjük meg a fiatal solymári rendezők díjnyertes filmjeit

A 30 éves solymári Fészek Waldorf Iskola szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a február 11-i filmklubjára, ahol az iskola két volt diákja, Korom Anna és Perecz Sára filmjeit vetítik. Az este hat órakor kezdődő esemény ingyenes, de a részvételi szándékot a Facebook-eseménynél, vagy e-mailben kell jelezni a zsok.agnes@feszekiskola.hu címen.

A vetítésen szereplő a filmeket 16 éven felüli diákoknak és felnőtteknek ajánljuk!

Tovább a folytatáshoz