
Idén harmadik alkalommal adták át február végén a Babicsek Bernát-díjat. Borbély Richárd és Ember Márk után Dósa Mátyás kapta az elismerést.
A Babicsek Bernát-díjat a tragikusan fiatalon elhunyt solymári művész tiszteletére alapították. Ezt a kitüntetést egy olyan, 41 évesnél fiatalabb zenész/színész nyerheti el, aki tehetségével, egyéniségével, nemes célok melletti kiállásával Bernáthoz hasonló szellemiséget képvisel. A díjat a közönség jelölése és az erre a célra megválasztott kuratórium döntése alapján a Turay Ida színház igazgatója, Darvasi Ilona és Babicsek Márta adta át a fiatal művésznek. A díjátadó gálát Pokorny Lia előadásával kötötték össze, akivel halála előtt utoljára lépett színpadra Bernát.
A 2025-ös év díjazottja, a 38 éves Dósa Mátyás a Barátok Közt Tónijaként vált ismertté 16 évesen, de színészi pályafutása már tíz éves korában elkezdődött a József Attila Színházban, ahol Nyilas Misi szerepében mutatkozott be. 2007-ben szerződött a szolnoki Szigligeti Színház társulatához, aminek a mai napig tagja – írja a Veres1 Színház oldala, ahol szintén több előadásban játszik a kolozsvári születésű művész.
“Tudjuk, hogy ez nem csak egy díj, hanem ez egy emlék Babicsek Bernátról, és nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én is őrizhetem az ő emlékét” – mondta beszédében Dósa Mátyás – “Ezek a pillanatok erőt adnak az embernek, és nagyon jó, hogy vannak ilyen díjak.”
Fotó: Olajos Piroska / Turay Ida Színház