Augusztus 1-ig Jármy Éva a művelődési ház megbízott igazgatója

Jármy Évát nevezte ki a művelődési ház megbízott igazgatójának a solymári önkormányzat. A pozíciót nehezen sikerült betölteni, most ideiglenesen, augusztus 1-jéig született megoldás.

Az önkormányzat 2024 év végén írt ki pályázatot az Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár vezetői posztjára, mivel az intézmény igazgatójának, Varga Zsoltnak január 31-ével járt le az ötéves vezetői megbízása. A kulturális bizottság a Nemzeti Művelődési Intézet szakértőjének jelenlétében meghallgatta a jelentkezőket, a képviselő-testület pedig december 18-án, rendkívüli ülésen tárgyalt a témáról. Az ülésen az a döntés született, hogy nem hirdetnek eredményt, hanem újra kiírják a pályázatot.

Varga Zsolt 2025 őszén nyugdíjba vonul, emiatt nem pályázott újra a posztra, de az önkormányzat kérésére nyitott volt arra, hogy 2025. július 31-éig ellássa a vezetői feladatokat – nyilatkozta akkor dr. Zlinszky Péter polgármester a Solymári Hírmondónak. Végül azonban mégsem sikerült megállapodni a feltételekben, így február 1-jétől, a megbízás lejártával intézményvezető nélkül maradt a ház.

Varga Zsoltot megkérdeztük, mi volt az oka annak, hogy nem tudtak megegyezésre jutni az átmeneti időszakról. A volt igazgató elmondta, hogy a polgármesterrel való sorozatos egyeztetés után a képviselőtestület elé került az ügy, ám a testület nem támogatta az adott időszakra vonatkozó összes kérését, de a részletekről nem szeretne nyilatkozni. Hozzátette, hogy az igazgatói poszt betöltésének hiányában nehézkessé vált az intézmény működése.

Azért, hogy az intézmény működésében ne legyen fennakadás, a polgármester ekkor Jármy Évát kereste meg és kérte fel az igazgatói poszt ideiglenes ellátására. A közművelődési szakember elfogadta a felkérést, amit a február 12-i testületi ülésen a képviselőtestület tagjai meg is erősítettek.

A történethez hozzátartozik, hogy a decemberi felhívásra pályázatot adott be Jármy Éva is, aki évek óta a művelődési ház közművelődési munkatársaként dolgozott. A testület az ő pályázatát sem támogatta. Ennek okáról dr. Zlinszky Péter polgármestert kérdeztük meg. “A testület nagy hangsúlyt fektet az intézményvezetők kiválasztására. Mivel Varga Zsolt novemberig a művelődési ház munkatársa, jónak tartottuk azt, hogy még egy körben legyen lehetőség pályázni, hogy több érvényes pályázat közül és több szakmai program közül választhassunk” – felelte a polgármester.

Megkerestük Jármy Évát is, hogy megkérdezzük, miért mondott igent a felkérésre azok után, hogy az önkormányzat nem fogadta el a pályázatát. “Az lebegett a szemem előtt, hogy legyen nyugalom, térjünk vissza a megszokott kerékvágásba” – mondta el a megbízott igazgató, aki azt is hozzátette, hogy ez a pár hónap, amit ebben a pozícióban tölt el a művelődési ház élén, elég tapasztalattal fog szolgálni ahhoz a döntéséhez, hogy amikor megszületik az újabb pályázati kiírás, indul-e rajta újból.

A második körben várható pályázatról dr. Zlinszky Péter polgármester elmondta, hogy a híresztelésekkel ellentétben ugyanolyan feltételekkel fogják kiírni. “Az előző pályázaton az indulhatott az intézményvezetői posztért, aki a törvényi előírásoknak megfelelt, semmilyen plusz feltételt nem támasztottunk – hangsúlyozta. – Ezen pályázók közül akartuk kiválasztani azt, akinek a vezetői programja számunkra megfelelő, és ezt tervezzük a következő körben is. A pályázatot újra ki fogjuk írni, a pozíciót augusztus elsejétől szeretnénk betöltetni három évre, és ugyanazok lesznek a feltételek. Nem is lehetnek mások, mert a törvényi kötelező előírásokat be kell tartanunk.”

Az új pályázat a mai napon jelent meg, ezen a linken tekinthető meg: https://solymar.hu/palyazati-felhivas-az-apaczai-csere-janos-muvelodesi-haz-es-konyvtar-intezmenyvezetoi-beosztasra

Kép: Szima Roland